Rózsa-sziget
Szinte nincs olyan ember a világon, aki ne ábrándozott volna azon már, hogy milyen jó lenne egy saját kis sziget, ahol végre az ő szabályai szerint élhetné mindennapjait. Az ezerkilencszáz hatvanas években egy olasz mérnök ezt az álmát meg is valósította.
Giorgio Rosa 1964-ben kapott engedélyt egy négyszáz négyzetméteres állványzott terület felépítésére az Adriai-tengeren, Rimini partjaitól tizenkét kilométerre. Rosa mérnököt a hajógyárban dolgozó barátja segítette a kivitelezésben. A kijelölt helyszín nemzetközi vizeken volt.
A mesterséges szigetet kilenc strapabíró oszlop tartotta, amire egy kétszintes épületet is építettek. A belül üreges tartóoszlopokat csónakkal úsztatva juttatták el az engedélyezett építkezési területre. Az ivóvízről egy fúrt kút gondoskodott. Az évekig tartó munkálatok költsége az olcsóbb megoldások alkalmazása ellenére is elérte a másfélmillió dollárt.
1968-ban május 1-én kiáltották ki a függetlenségét a szigetnek Rózsa-szigeti Köztársaságként. Hivatalos nyelve az eszperantó volt. Zászlajának narancssárga színű középen három piros rózsával díszített pajzs állt. Eleinte 3 fő élt a szigeten. Saját tanácsa volt. Postát nyitottak és hivatalos bélyeget is adtak ki. Nem kellett adót fizetni. Bárki kiköthetett a szigeten, sőt menetrendszerinti járatokat is indítottak. Bármit lehetett csinálni, ami nem minősült életellenes vagy közveszélyes tevékenységnek.
A szigetet Rosa bérbe adta egy üzletembernek, Paolo Bernardininek, akinek még ennél is komolyabb tervei voltak. A kormányzati szárnyban nemzeti bankot akart nyitni, saját fizetőeszközzel. Minisztériumok és külföldi diplomáciai képviseletek is működtek volna az anyakönyvi hivatal és a békebíró mellett. A bárt étteremmel és szállodával szándékozott bővíteni, az építési és működési költségeket pedig az értékesítési bevételekből akarta finanszírozni.
A kis sziget a szabadság szimbólumává vált egy olyan időben, amikor annak különös jelentősége volt. A miniállamnak így hamar híre ment az olasz és a világsajtóban is, több százan nyújtottak be kérvényt az állampolgárságért, lemondva az olasz okmányokról.
Az olasz hatóságoknak hamar szúrni kezdte a szemét Rosa és Bernardini műve. Az olasz állam szerint a létesítmény egy pénzmosoda volt, így ötven nappal a függetlenség kikiáltása után blokád alá vették a köztársaságot. Rosa és Bernardini a szuverenitás megsértésével védekezett, ugyanis a Rózsa-sziget szuverén állam, amely Olaszország területétől kívül esik. Ez után az olasz kormány azzal támadta a szigetet, hogy a hajózást akadályozza. Rosa hiába érvelt azzal, hogy világítótornyot létesít és ilyen alapon bármelyik sziget akadályozhatja a hajózást, az olasz hatóságok megsemmisítették a szigetet. Az olasz állam a művelet költségeit kiszámlázta Rosanak.
Habár a néhai köztársaság romjai az Adriai-tenger mélyen nyugodnak, így sem merült feledésbe. Az ügy hatására az ENSZ később módosította a parti tenger határvonalat.
2020-ban a Netflix filmet készített a történetből. A film történetének nyolcvan százaléka teljesen a valóságra épül, húsz százalékban fikció. 2017-ben Rosa meg élt, a film rendezője kétszer beszélt vele, egy alkalommal megkérdezte, hogy miért építette fel a szigetet? Rosa válasza: “Miért ne? “